Terepjárót csináltak a Peugeot 5008-asból

2016.09.07. 15:00

Már az első pillanattól megkérdőjelezhető döntés volt a Peugeot egyterű bemutatása, és úgy tűnik, a PSA csoportnál is rájöttek a hibára. Így egyetlen generációnyi 5008-as egyterű után változtattak a koncepción. A régi és az új 5008-as között egyetlen közös vonás van: mindkettőből készül hétüléses változat.

Az új modell a Peugeot a már jól ismert EMP2 padlólemezre építette, akár a 3008-as második generációját. Az új 5008-as elődjénél – vagy inkább korábbi névrokonánál – valamivel nagyobb: 16,5 centivel hosszabb és 11 centivel szélesebb ami belül is érezhető: a középső üléssorban például 6 centiméterrel több a lábtér. Az adatok szerint még három üléssorral is tisztességes méretű, 640 literes csomagteret kínál az 5008-as, amely ötszemélyes üzemmódban 1060 literesre növelhető. Mindkét hátsó üléssort és az anyósülést lehajtva pedig akár 3,2 méteres tárgyak is szállíthatók a járműben.

A Peugeot-nál is teljes gőzzel megy a motorok méretcsökkentése. Ennek jegyében a benzines alapmotor ebben a termetes autóban is az 1,2 literes háromhengeres turbómotor lesz, igaz, a 130 lóerős változat, az erősebbik kivitelbe pedig 1,6 literes, 165 lovas motor kerül. Az előbbihez választható lesz kézi váltó, ez utóbbihoz viszont csak automata. A dízelmotor-választék valamivel egészségesebbnek hat: a két olcsóbb kivitelbe az 1,6 literes HDi motor kerül 100 vagy 120 lóerővel, de kínálják a kétliteres dízelmotort is az 5008-ashoz, 150 vagy 180 lóerővel. A terepjárós fazon ellenére az 5008-asból csak elsőkerék-hajtású kivitel készül, bár a drágább változatokhoz kínálják az Advanced Grip Control nevű rendszert, amely az első kerekek tapadásvesztését hivatott megakadályozni, így valamelyest javítja az autó haladási képességeit laza talajon.

Az egyterűből lett aszfalt-terepjáró egyébként szinte észrevétlen jelenség: a front-rész megkérdőjelezhető arányain túl nem akad rajta túl sok jellegzetes részlet. Olyan, mintha elintézték volna a kérdést annyival, hogy a nagyobb testre ráműtik a nemrég bemutatott 3008-as részleteit. Nagy kérdés, hogy ennyi elég lesz-e a vásárlók gyarapításához. Mondjuk az előző 5008-as sem volt valami jellegzetes, és a hobbiterepjáró manapság sokkal népszerűbb fazon, mint az egyterű, azaz nem kizárt, hogy a válasz igen, de egy kicsivel több önálló karakter aligha fájt volna bárkinek.

Az új 5008-as a Párizsi Autószalonon mutatkozik be szeptember utolsó napjaiban, a forgalmazását pedig 2017 tavaszán kezdik Európában.