Újabb márkába vásárolja be magát a Volkswagen

2016.09.07. 06:07

A Volkswagen a Scanián, az MAN-en és saját haszonjármű-üzletágán keresztül egy ideje már nagypályán játszik az európai teherautó-piacon, ám Észak-Amerika felé most nyitnak először. A VW a Navistar International-ből vásárol most 16,6%-ot, amellyel állítólag komoly stratégiai együttműködés is jár a tervek szerint.

Nem gondoltuk volna, hogy a jelen helyzetben lesz pénz a Volkswagennél terjeszkedésre, de ez az üzlet nem került sokba a cégcsoportnak: 256 millió dollárt fizetnek a részvénycsomagért, ami például a dízelbotrány tízmilliárd dolláros nagyságrendű költségeihez képest aprópénz. Ugyanakkor stratégiailag fontos lépés, hisz így a VW is felkerül a térképre az amerikai teherautó-piacon, ahol a legnagyobb konkurensek némelyike mára nagypályás játékosnak számít.

A Daimler például az egyik legerősebb szereplő, mióta felvásárolta a Freightlinert, a Western Start és a Detroit Dieselt, a Volvo saját nevén és a Mack révén is jelentős piaci részesedést birtokol, de az Európában a DAF és Leyland teherautóiról ismert Paccar is erős Észak-Amerikában, ahol Peterbilt és Kenworth néven forgalmaznak teherautókat.

A Navistar International eddig független szereplője volt az amerikai piacnak, és ebben az évtizedben nem szerepelt valami fényesen: csak agresszív költségcsökkentéssel és jelentős elbocsátásokkal tudtak talpon maradni. Így valószínűleg az amerikai cégnek is jól jönne a VW segítsége, mind anyagi, mind műszaki értelemben. Ugyanakkor a VW számára jó belépési pont lehet az amerikai piacra a bejáratott márkanév.

Egyelőre persze nem gondolkodhat igazán nagyban a Volkswagen a dízelbotrány kapcsán felmerülő csillagászati kiadások mellett, így mintegy 500 millió dollárnyi közös fejlesztést irányozott elő a két vállalat. A Navistar International kapcsolat inkább hosszú távon lehet gyümölcsöző a német óriás számára: ha a VW megszabadul a több tízmilliárd dolláros visszahívási költségektől – amire néhány éven belül, legkésőbb az évtized végéig van esély – akkor komolyabb befektetés, sőt, esetleg a felvásárlás is szóba jöhet, így a cég erős pozícióból kezdhet terjeszkedni az amerikai haszonjármű-piacon.