UX néven jön a következő Lexus újdonság

2016.09.09. 12:44

A Toyota, illetve luxusmárkája, a Lexus mostanság nemigen mutogat céltalan tanulmányautókat. Még a Toyota C-HR-ből és a Lexus LC-ből is sorozatgyártmány lett, pedig azok az autók tényleg elég radikálisan néztek ki. Az UX is elég érdekes, borzas forma az első fotó alapján, de egyáltalán nem lenne meglepő, ha a C-HR alapjain ebből is szériagyártmány válna a nem túl távoli jövőben.

Az UX egyébként a Toyota Franciaországban működő ED2 tervezőközpontjának munkája, ahol hagyományosan inkább fura, mint harmonikus formák születnek. Ez most is igaznak tűnik, már amennyire ezt az egy szem kép alapján meg tudjuk állapítani. Fura, nyugtalan felületek határolják a formát: van rajta egyenes él, lekerekítés és kiálló taréj-szerű részletek, matt és krómszínű elemek – mindez ráadásul különösebb rendszer nélkül. A gép arányai is szokatlanok: viszonylag hosszú motorházteteje és hátrahúzott utastere van. Az összkép egész dinamikus, bár sokkal erősebb az első benyomásban a forma mindenáron forradalmi jellege.

A sorozatgyártás beindítása már azért is valószínű, mert a Toyota nem olyan rég levédette az UX200, UX250 és az UX250h típusjelzéseket az európai védjegy-hivatalban. Így legalább két benzines és egy hibrid változat megjelenésére lehet számítani. A Párizsi Autószalonon bemutatkozó tanulmányról egyelőre nem árult el részleteket a Toyota, de a szeptember utolsó napjaira időzített bemutató során nyilván pótolják majd ezt a hiányosságot is.