A Mercedes lenyomta a BMW-t és az Audit is

2016.09.15. 11:55

A Mercedes-Benz lépéselőnyre tett szert a német prémiummárkák között folyó csatában. 2016 első nyolc hónapjában lenyomták ugyanis a BMW-t és az Audit egyaránt. A stuttgartiaknak ehhez 1,32 millió autó eladására volt szükség, ami 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ha kicsit mélyebben belemegyünk a számokba, azt látjuk, hogy csak augusztus hónapban 156246 Mercedes fogyott világszinten. Ez szintén 12 százaléknyi pluszt jelent a tavaly augusztusihoz képest. Jól látszik viszont az is, hogy az eredmény nagyrészt a crossover-szegmens fellendülésének köszönhető: a múlt hónapban 56286 autót adtak el ebben a kategóriában – ez pedig 40 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy a Mercedesnél hátradőlhetnek, és simán behúzzák majd a 2016-os évet. Előnyük ugyanis nem túl nagy: a második helyen a BMW áll 1,28 milliós eladással. Az Audi hátránya valamivel több – ők 1,23 millió autót értékesítettek. Igaz, mindkettejük növekedést könyvelhet el 2015-höz képest. A BMW-nél ennek aránya 5,5 százalék, az Audinál 4,9 százalék. Míg a Mercedes-Benz eleve az első helyen kezdte az évet, addig a bajorok a dobogó harmadik fokáról kapaszkodtak feljebb.

A közelgő Párizsi Autószalonra mindhárom márka lelkesen készül. A Mercedes például az AMG GT C sportkocsival, az Audi pedig az új A5 Sportbackkel vértezi fel standját. A BMW náluk titokzatosabban áll a kiállításhoz, de minden bizonnyal egy új i8-változatot is mutatnak.