Prometheus: 1360 lóerő Olaszországból

2016.09.15. 15:18

Az olasz Zava enyhén szólva sem tartozik a legismertebb autógyártók közé. Ez persze egy csapásra megváltozhatna, amennyiben nemcsak ígérgetik, hanem végig is viszik nagy tervüket. Arról beszélnek ugyanis, hogy elkészítik a leggyorsabb szupersportkocsit.

A Prometheus néven emlegetett gép két másodperc alatt tudná a 0-100 km/h-s gyorsulást, de ahhoz, hogy valóban átvegye az uralmat, kétszázra és háromszázra is igen meggyőző adatokat kellene produkálnia. Jelenleg a háromszázig való gyorsulásban, majd onnan állóra fékezésben a Koenigsegg One:1 a nagy király, míg végsebességben a Bugatti Veyron Supersporttal kell versenyre kelni.

A Zava nem mellesleg villannyal képzeli el ezt az egészet: a tisztán elektromos sportgép 1360 lóerőt tudna. A nyomaték 1600 newtonméter körül alakulhat, ez pedig bő kétszázzal több, mint a One:1 esetében. A végsebesség nagyjából 350 km/h lesz majd, míg egyetlen töltéssel 480 kilométeres hatótávot ígérnek. Na persze utóbbit aligha a végsebesség közelében repesztve érhetjük el.

Az olaszok egyelőre nem osztottak meg technikai részleteket azzal kapcsolatban, hogy ezt a meggyőző teljesítményt pontosan hogyan is gondolják elérni. Azt ígérik ugyanakkor, hogy folyamatosan csöpögtetik majd az információkat.