Freed: óriási Honda, kisautóból

2016.09.19. 13:40

Nem ez az első eset, hogy a Honda a Jazz padlólemezére más típusokat épít, de valószínű, hogy a Freed az eddigi legnagyobb ilyen modell. Ez egy tolóajtós családi egyterű, amely nincs 4,3 méter hosszú, de hétüléses utasteret kínál.

A 4,265 méter hosszú egyterű tengelytávja meglepően hosszú, 2,74 méter – nyilván ennek is köszönhető, hogy elfér benne három üléssor. Kétféle elrendezésben kínálják a típust. Hat üléssel, ahol a második sorban csak ketten férnek el, viszont a két fotel külön-külön is csúsztatható előre-hátra 36 centis úton, illetve háromszemélyes második sorral. Ebben a méretkategóriában már a három üléssor sem szokványos megoldás, a tolóajtó pedig még kevésbé – a Freedet azonban ilyennel is ellátták.

Az egyterűt kétféle motorral lehet majd megrendelni: egy egyszerű 1,5 literes benzines szívómotorral, illetve a Honda hibrid hajtásláncával, amelyben a benzinmotor szintén másfél literes, viszont Atkinson ciklus szerint működik. A japán igényeknek megfelelően a benzinmotorhoz is fokozatmentes automata váltót párosítanak, viszont készül 2,5 centivel nagyobb hasmagasságú összkerék-hajtású kivitel is.

A Freed alapára 1,88 millió jen – átszámítva durván 5,1 millió forint – lesz, de úgy néz ki, egyelőre csak Japánban tervezik piacra dobni, európai forgalmazásról pedig még szó sem esett. Valószínűleg nem is kerül rá sor, hisz manapság az egyterű nem valami népszerű errefelé, a vevők zöme inkább a szabadidő-autókat keresi.