Meglepetés: nagy Ferrari nyolc hengerrel

2016.09.22. 15:57

A Ferrari eddig nem mutatta jelét, hogy foglalkozna egyes piacok különleges igényeivel. Nem is csoda, eddig örülhetett, aki egyáltalán vásárolhatott egy-egy sportkocsit a cégtől. Ám most itt a bizonyíték: Maranellóban is új szelek fújnak. Az új, V8-as GTC4 Lusso kétségtelenül Kínának készült.

Utoljára a 90-es évek elején készült olyan Ferrari, amelybe egynél többféle motort építettek. Akkor az olasz adószabályok miatt készült kétliteres, turbós változat a cég alapmodelljéből, amelyet egyébként 3,2 literes szívó V8-assal gyártottak. Most azonban a V12-es túra-csúcsmodell, a GTC4 Lusso kapott 3,9 literes biturbó V8-ast, nyilvánvalóan a kínai vásárlók kedvéért, hisz ott 4 liter felett durvulnak el az autókra rakódó terhek.

Az új változat neve GTC4 Lusso T, és nem sokkal lassabb nagymotoros testvérmodelljénél. A motorblokk nyilván ugyanaz az F154-es jelzésű, amivel a 488-asban és a California T-ben már találkozhattunk, de itt 610 lóerő a csúcsteljesítménye és 760 Nm a maximális nyomatéka, azaz a két korábbi változat közé lőtték be teljesítményszintjét. A V12-es a maga 690 lóerejével ugyan jobban megy, de nem sokkal: a gyorsulás százra 3,5 másodperc alatt megy a turbós kivitelnek, ami egy tized romlást jelent, a végsebessége pedig 334 helyett 320 km/h, ami miatt aligha fognak reklamálni a vevők. Cserébe jobban fogyaszt, mint a V12-es, 15,3 helyett 11,6 literrel elmehet száz kilométert, már ha öregurasan vezetik. Ennek megfelelően a szén-dioxid-kibocsátása is csökkent, 350-ről 265 g/km-re.

A két változat dinamikai adatainak meglepően kis különbsége egyebek közt annak köszönhető, hogy a T változat hátsókerék-hajtású, szemben a V12-essel, amelynél megtartották az összkerék-hajtást. Ám itt is használják a hátsókerék-kormányzást, sőt, állítólag gyorsabban és pontosabban reagál. A gyáriak szerint a V8-as motorból a turbókésedelmet is sikerült teljesen kiirtani, így ugyanolyan közvetlen élményautó lesz, mint a szívómotoros változat, ha nem jobb, hisz a könnyebb motor miatt még hátrébb tolódott a két tengely közti terheléseloszlás. A turbós modellnél álló helyzetben az 1,74 tonnás üres tömeg 46%-a jut az első tengelyre, és 54%-a a hátsóra.

A Ferrari a Párizsi Autószalonon mutatja be vadonatúj modelljét, de nem is kérdéses, hogy az igazi célpont Kína, ahol ezzel a modellel lépéselőnybe kerülhetnek a Lamborghinihez és az Aston Martinnal szemben.