2016.09.25. 09:41

A második helyről, John Filippi mellől rajtolhatott el Michelisz Norbert a túraautó-vb sanghaji Nyitó Futamán. A rajtnál Norbi jól jött el, Chiltonnal csapott össze, de végül az élen maradt. A második körre már bő egy másodperces előnyt autózott ki, de Filippi és López ütközése miatt bejött a biztonsági autó.

Fotó: michelisz.hu
Fotó: michelisz.hu

A safety car kiszállását követően Norbi ismét elkezdett előnyt építgetni. Hét körrel a vége előtt Björk és Muller jött fel a dobogós helyekre. A svéd volvós pedig gyorsan neki is kezdett a hátrány ledolgozásának. A végén támadni is tudta Michelszt, de a magyar hondás hősiesen védekezett.

Az utolsó egyenesben végül Björk úgy tudta megelőzni Norbit, hogy össze is értek, a Honda lökhárítója bánta. A Volvo ezzel megszerezte az első futamgyőzelmét, de az esetet a 9.50-kor kezdődő Fő Futam után kivizsgálják.

Frissítés:

A második versenyen nem sikerült a pontszerzés Norbinak. A tizenegyedik helyen végzett, míg a zengős Ficza Feri 16., Nagy Dániel pedig 18. lett. Michelisz ezzel a hondás háziversenyben azonban faragott hátrányán: míg Monteirónak 204 pontja van, addig neki 190, Rob Huffnak pedig 180 egysége.