Győri Audi volt az Audi-stand sztárja

2016.10.02. 19:15

Az Audi azon kevés kiállító egyike volt Párizsban, amelyik nem alibizte el a jelenlétét. Volt itt két premier is: a Q5-öt hozzáigazították végre a Q3-hoz/Q7-hez, és 2010 óta az első RS szedánt hozta össze az Audi az A3-ból.

Ledes fényszórók, több mint harminc új fedélzeti asszisztens, virtual cockpit – volt mit behoznia a Q-széria középméretű SUV-jának. Nyolc éve már, hogy az Audi betette a Q7 alá a Q5-öst, és ezalatt a nyolc év alatt kijött, majd kétszer frissült a Q3, a Q7 pedig kapott egy teljesen új generációt. Idén végre eljött a Q5 ideje, amivel kapcsolatban – mint a sablonosítás mestere – az Audi nem okozott meglepetést a Párizsban.

A Q5 kívül-belül igazodik szériatársakhoz. Az új platformmal kilencven kilót fogyott az elődjéhez képest, pedig hosszában nyúlt majdnem három centimétert. A csomagtartó 550-610 liter között variálható, ami 10 literes plusz az első generációhoz képest. A forgalmazás kezdetén benzinesből a 252 lóerős, turbós kétliteres lesz elérhető. Dízelből már négyféle lesz az elején: a kétliteres TDI-ből háromféle változattal (150, 163 és 190 lóerős) indul, de ott lesz a 286 lóerős dízel is.

Piaci szempontból kevésbé fontos modell az Audinak, premierszempontból viszont nagyobb sportértéke van az RS3 szedán érkezésének. Legalábbis Észak-Amerikában nagyon várják, Európa kiválóan elvan a Sportback-kel. Amiben viszont érkezésekor egy rövid ideig még ráver a Sportback-re, az az új blokkja. Az új, keresztben bepakolt, kettős befecskendezéses öthengeres 33 lóerőt ver az elődjére, miközben 26 kilogrammot faragtak a tömegéből. Az eredmény 400 lóerő, 480 Nm és 4,1 másodperces 0-100 km/h-s sprint. 

Az új motoron túl nem sok érdemleges újítást hoz a Sportbackhez képest. Az A3 szedánnál kerek 2,5 centivel van mélyebben a hasa, és emellé elöl 20 milliméterrel, hátul tizennéggyel szélesítettek a nyomtávján. Az alap quattro-hajtáshoz kerekenként aktív ESP jár, de a menetstabilizátor full kiiktatható.

Az Audi kb. 1500 négyzetméteres óriásstandjának sztárja egyértelműen az RS3 volt. Igaz, ebben nagy szerepe volt, hogy az Audi képes volt egyetlen példányt odatenni a tízezer újságírónak/kereskedőnek. Mindenki beült volna, bár a kiállított példány óriási ledekkel bevilágított belseje kicsit csalóka. Egyrészt ez a szalonspecifikus led az életben nem lesz az extralistán, másrészt az integrált fejtámlás RS sportülések felárasak, ahogy rajtuk az a brutálisan elegáns, steppelt fehér bőrkárpit szintén.

Az RS3 szedán egy tisztes kínálatbővítés, amivel az Audi semennyi kockázatot nem vállal. Az a premieres öthengeres idővel végigmegy az RS-flottán, így amivel igazán számít majd a jelenléte, az egyedül a lépcsős háta. Egyenesen Győrből.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.