Tudás vagy mázli? Megúszta a corvette-es

2016.10.02. 07:03

Hatalmas szerencsével és lélekjelenléttel sikerült megúszni a balesetet egy amerikai gyorsulási versenyen. Az egyik futamon két Corvette feszült egymásnak, amikor az egyiknek kitört a fara, a sofőrnek pedig nem maradt sok ideje a korrigálásra.

corvette

Az alábbi videóban szereplő kék Z06-os Chevy a Murderer, vagyis Gyilkos becenévre hallgat. Nem teljesen gyári: többek közt módosított vezérműtengelyt és szívósort is kapott. Vélhetően persze ellenfele sem pont így gurult le a gyártósorról. A lényeg nagyjából 50 másodperc környékén látható.

A kék Corvette fara nem sokkal a rajtot követően tört ki. Az autó átsodródott a másik sávba, aztán az ellenkormányzástól visszacsapott a hátulja. Nemcsak a benne ülő pilótától volt szükség komoly lélekjelenlétre: a szürke Chevy sofőrjének is fékeznie és korrigálnia kellett. Mindemellett persze nem kevés szerencse is közrejátszott abban, hogy nem lett nagyobb baj.

Ön szerint mi történt?

  • 1067
    Nagy mentés volt
  • 941
    Egyszerű szerencse
  • 836
    A sofőr elbénázta, de helyrehozta