2016.10.07. 13:47

Miután a BBC nagyot bukott a hét műsorvezetős új Top Gearrel, mindenki a régi gárda új műsorára figyel. Az Amazon Prime-on elkészített The Grand Tour gigászi költségvetésből készült, és most láthatjuk belőle az első morzsákat. Úgy tűnik, az új név mögött a hangulat a régi.

Az ilyen összevágott anyagokba persze mindig a legjobb pillanatokat vágják össze, de az már önmagában megnyugtató, hogy vannak ilyenek. Miért is ne lennének: a három őrült brit ugyanolyan zseniálisan hülye, mint a Top Gear-ben volt, és mindent összeszedtek, ami a járműkedvelő közönséget biztosan érdekli. Egy pályán fut a világ három legkívánatosabb szupersportkocsija, csapatnak amerikai izomautókkal, majd Jeremy Clarkson vízen motorozik, tevét idomít, és elsüti egy harckocsi ágyúját. Amit eddig láttunk, az alapján mindenki más kezdheti lehúzni a rolót.

Az igazság pillanata persze november 18-án jön el, akkor sugározza az Amazon Prime a The Grand Tour első epizódját.