Születő legenda, vagy szánalmas Ferrari-klón?

2016.10.12. 14:18

Úgy másfél év kellett, hogy James Glickenhaus sportkocsi-manufaktúrája felkészüljön a márka első saját autójának szériagyártására. Ezalatt változott néhány lényeges részlet is, például a motor, amely nem hat, hanem nyolchengeres. A forma viszont sem szebb, sem eredetibb, mint korábban.

James Glickenhaus, aki B-filmes rendezőként és forgatókönyv-íróként lett ismert, majd ügyes befektetőként gazdag, eleinte kivételesen jó ízlésű Ferrari-gyűjtőnek tűnt. Első egyedi autója a Pininfarinánál terveztetett P 4/5 még Ferrari alapokra épült, de aztán elhatározta, hogy saját sportkocsimárkát alapít. És ez itt az első saját tervezésű modellje, amelyet 2015 februárjában már bemutattak, ám csak mostanra sikerült gyártásra kész állapotba hozni.

Az SCG 003S nem épp szerencsés név, ahogy az autó fellépése sem az. Még mindig túlzottan emlékeztet a Ferrari Enzóra, csak az arányai nem olyan ügyesek. Ezzel együtt kétségtelenül a leggyorsabb utcai autók közé tartozik majd. A nagyrészt karbonszálas karosszériába ugyanis 4,4 literes V8-as turbómotor kerül – a forrását nem árulták el, bár nemigen lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy a Volvo és a Yamaha kicsi és könnyű motorját használnák, hisz a sportkocsi keskeny motorterét eredetileg V6-os motorhoz tervezték – amely a gyártó szerint 750 lóerőt ad majd le. Így a gyorsulás százra három másodperc alatti időt vesz majd igénybe, az autó végsebessége pedig 350 km/h felett lesz.

Az autó árát nem közölték, de a gyártás Olaszországban folyik majd, nagyrészt kézi munkával, azaz várhatóan sokkal drágább lesz, mint bármelyik Ferrari. Az legalább sejthető, hogy tényleg nagyon gyors az autó, hisz nemrég kategóriagyőzelmet szerzett a Nürburgringen rendezett 24 órás futamon, és a gyártó szerint ez lesz a legnagyobb kanyarsebességű utcai autók egyike, amellyel akár 2 g oldalgyorsulást is el lehet érni.

Nehéz megítélni, hogy mennyire lesz kelendő az SCG első utcai autója, viszont az már biztos, hogy aki kíváncsi rá, jövő tavasszal a Genfi Autószalonon élőben is megnézheti – nyilván ott próbál majd európai vásárlókat toborozni magának a vadiúj amerikai sportkocsimárka.