Leleplezték az új 5-ös BMW-t

2016.10.13. 11:34

Ahogy a tegnap kiszivárgott képek kapcsán már megírtuk, az új ötös BMW-n nem igazán látszik a fejlődés, pedig minden apró részletét átdolgozták. És nem csak a formaterv ilyen, de az egész autóra ez a jellemző: megfontolt továbbfejlesztés eredménye, forradalmi fejlesztések nélkül.

Az egyik legfontosabb változás, hogy már ez a típus is a CLAR padlólemezre épül, akár a 7-es BMW, ami még úgy is jelentős súlycsökkenést hozott, hogy itt nem használtak karbonszálas komponenseket, mint a csúcsmodellben. Csak a karosszérián 70 kilogrammot nyertek az új alapok révén, és összességében 100 kilogrammot sikerült fogyasztani az autón. A méretek is növekedtek valamelyest. Az új ötös 3,6 centivel hosszabb, 0,6-tal szélesebb, 0,2-vel magasabb, a tengelytávja pedig 0,7 centivel hosszabb az elődjénél, de ezek olyan eltérések, amelyeket szabad szemmel képtelenség észrevenni. Az új forma határozott előnye, hogy igazán alacsony légellenállású: a spórolásra kihegyezett 520d Efficient Dynamics változat formatényezője csupán 0,22 lesz, míg a többi változatnál 0,23 és 0,25 között alakul.

A futómű sem változott, legalábbis jellegében: kettős keresztlengőkaros elöl és multilink hátul, de állítólag változtattak a geometriáján és a hangolásán is. Összesen négyféle hangolással készül majd, lesz egy kényelmesebb és egy sportosabb passzív rugózású változat, egy aktív lengéscsillapítókhoz beállított kivitel, és lesz egy olyan futóműváltozat, ahol az aktív csillapításhoz aktív kanyarstabilizátor is tartozik.

Kezdetben négyféle szabvány motorral kínálják majd a típust. Az 530i-be kétliteres négyhengeres turbós benzines kerül 252 lóerővel, az 540i-be hathengeres, háromezres turbómotort építenek 340 lóerővel, az 520d-be 190 lóerős kétliteres turbódízel kerül, az 530d-t pedig a hathengeres dízel 265 lóerős változata hajtja majd. Minden változatba nyolcfokozatú automata váltó kerül, a négyhengeres dízelmotorost kivéve, amelyet hatfokozatú manuális váltóval is gyártanak majd, nyilván a taxisok és a céges vásárlók kedvéért.

Valamivel később érkezik még két változat. Az 530e konnektoros hibrid lesz, a kétliteres benzinmotor egy kisebb teljesítményű változatával. Itt a rendszer összteljesítménye lesz 252 lóerő, villanymotorral együtt. A csúcsmodell szerepét ideiglenesen az M550i változatra osztják: ebbe 4,4 literes V8-as turbómotor kerül 462 lóerővel. Ez a változat összkerék-hajtású lesz, valószínűleg ezzel magyarázható, hogy jobban gyorsul 100 km/h-ra – 4 másodperc alatt – mint az előző, hátsókerék-hajtású M5 a maga 600 lóerejével, amelynek ugyanehhez 4,3 másodperc kellett. Később persze lesz új M5-ös is, de azt legkorábban jövőre mutathatják be.

Az új ötöst persze mindennel felszerelték, amit a BMW manapság csak kínálni tud, sőt, van két új megoldás is. Az egyik az érintőképernyős szórakoztató- és navigációs rendszer – a BMW korábban nem kínált ilyet – a másik a beszédfelismerő rendszer, amely nem csak hangparancsokat ért, de állítólag jól felismeri az élő beszédet is. Nagy kérdés persze, hogy ez a szolgáltatás magyarul is működik-e majd, vagy csak angolul, németül és spanyolul lehet társalogni az autóval. Az ötös BMW már egyfajta korlátozott önvezető funkcióval is rendelkezik, amely sávkövetés mellett előzni is képes, bár a BMW szerint ezt az autót azoknak szánják, akik szeretnek maguk vezetni.

A G30 jelzésű 5-ös BMW forgalmazását jövő februárban kezdi a BMW, a gyártás pedig két helyszínen folyik majd, Dingolfingban és a Magna Steyr üzemében, Grazban. A típus alapára Németországban 45 200 euró lesz – ennyibe a kéziváltós alapkivitel kerül a kétliteres dízellel – a benzines, négyhengeres, automata alapváltozatért pedig 49 800 eurót kérnek majd. A márciusban érkező M550i ára 82 700 euró lesz.