Egy kisvárosnyi alkalmazottól szabadulna a VW

2016.10.14. 06:24

A Volkswagen csoport nagy spórolásban van, elsősorban a dízelbotrány sok milliárd eurós költségei miatt. Így a munkaerő költségeit is csökkenteni szeretnék, de úgy tűnik, egyelőre megelégszenek azzal, ha a természetes módon megüresedő munkahelyeket nem töltik fel új emberekkel.

vw workers

Hagyományosan nagyon erős a szakszervezet a Volkswagenen belül, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a cég egyelőre nem gondolkodik közvetlen elbocsátásokban. Úgy döntöttek, inkább azzal csökkentik munkásaik létszámát, hogy a nyugdíjba vonuló alkalmazottak helyére nem vesznek fel újakat. Így is 25 ezer fővel csökkenthetik a létszámot a következő évtized során. Mivel ilyen esetekben nem kell végkielégítést fizetni, a cég szerint ez a módszer összességében olcsóbb is, és bár nem hoz olyan látványos költségcsökkenést, mint az elbocsátások, így elmondhatják, hogy a Volkswagennél nem kell elbocsátásoktól tartaniuk az alkalmazottaknak.

Elemzők szerint a Volkswagennek mintegy 22 milliárd eurót kell megspórolnia néhány éven belül, hogy fedezze a dízelbotrány kapcsán felmerülő kiadásait, illetve a termékpaletta átalakításának költségeit. Egy esetleges korai nyugdíjazási program bevezetésével további 2,5 milliárd eurót spórolhatna a cég, illetve az adminisztratív dolgozók számának csökkentése is további költségcsökkentésre adna lehetőséget. A Wolfsburgban dolgozó mintegy 60 ezer főnek durván a kétharmada valamiféle irodai munkakörben tevékenykedik.

A Volkswagen csoport cégeinél jelenleg durván 610 ezer fő dolgozik, azaz a megszűnő munkahelyek alig négy százalékos leépítést jelentenek.