Jön az új UAZ terepjáró

2016.10.18. 17:04

Az UAZ a zsugorodó orosz piacon próbál újabb vásárlókat szerezni a Patriot terepjáró új változatával. Igazítottak az autó külső és belső kialakításán, bővült az elérhető extrák sora, viszont a dízelmotor egyelőre eltűnik a kínálatból, legalábbis amíg nem lesz belőle tisztább változat.

A Patriot nem igazán friss konstrukció, tulajdonképp a Simbirből származik, amelyet 1997-ben kezdtek gyártani és még korábban terveztek, de az orosz tervezők láthatóan igyekeztek a legtöbbet kihozni a sematikus formából. Kapott az autó új hűtőmaszkot, amelyen jobban érvényesül az UAZ szárnyas jelvénye, és amely jobban passzol a három éve bevezetett, karosszériába simuló fényszórókhoz. Az összkép nem bántóan régimódi, és ez már önmagában is nagy szó.

Amiért jobban szerethetik majd ezt a változatot, az az elektronikusan zárható hátsó differenciálmű, a javított hangszigetelés és az olyan extrák, mint a tolatókamera és tolatóradar, az ESP és a tempomat. Ami viszont most hiányzik, az a korábbi 2,2 literes, 114 lóerős dízelmotor. Ebből ugyanis csak Euro4-es létezik, és ez már Oroszországban sem elegendő, bár a ZMZ motorgyár állítólag már dolgozik a tisztább változaton. Így egyetlen motorral lesz megvehető az új Patriot, egy 2,7 literes, 135 lóerős Euro6-os négyhengeressel, amelyhez ötfokozatú kézi váltó jár.

Az üresen is bő 2,1 tonnás Patriot alapára Oroszországban 809 ezer rubel, azaz átszámítva közel 3,6 millió forint lesz. A típus Magyarországon is rendelhető, de messze nem lesz ilyen olcsó: mire ideér a típus, 16 ezer euró, azaz úgy 4,91 millió forint lesz az ára, és ehhez az összeghez még hozzájön a regisztrációs adó. Ennél persze lesznek drágább változatok is, a Style jelzésű csúcsváltozat Oroszországban 4,57 millió forintnak megfelelő rubelért, itthon 5,8 millió forintnak megfelelő euróért (plusz regadó) lesz elérhető.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy ezért a pénzért mit adnak. A képek alapján egész korrekt minőségűnek tűnik az autó, de épp ez az, amit a képek alapján igazából képtelenség megítélni.