Repülő taxit tervez az Airbus

2016.10.24. 15:50

Az Airbus amerikai kutatóközpontja, az A3 állt elő ismét a személyi repülő eszköz ötletével, de most egy kicsit más a koncepció. A gépet gép vezetné a célig, ember csak utasként tartózkodna a fedélzeten.

Az elképzelés az, hogy a nyolcrotoros, két szárnyfelületű, együléses kapszula hegyből szállna fel és helybe szállna le, azaz minimális helyigénye volna, és taxiként lehetne igénybe venni. Az utas csak a célt adná meg, a többit a robotpilóta intézné. Ezzel két komoly akadályt küzdhet le a Vahana egy csapásra, hisz nem kell megvásárolni a drága eszközt annak, aki igénybe szeretné venni, és nem kell hozzá vezetői tudás sem. A járművet vezérlő program hasonlóan működne, mint az autókba épített önvezető rendszerek, azzal a lényeges eltéréssel, hogy a levegőben sokkal kevesebb a kikerülendő akadály, így elvileg a robotpilótának is jóval egyszerűbb a dolga.

Az egyelőre csak koncepcióként létező jármű első működő prototípusát 2017-re ígéri az A3, az elvileg már gyártásra kész demonstrátor pedig 2020-ra állhat össze, ha minden igaz. A tervezők szerint elsősorban a zsúfolt városi közlekedés problémáit enyhítené az egyszemélyes légi taxi, bár arról egyelőre nem esett szó, hogy mibe kerülne, ha valaki ezen a módon ugraná át mondjuk a New York-i vagy Los Angeles-i csúcsforgalmat, hisz az nem kérdéses, hogy egy ilyen szerkezet energiaigénye jócskán meghaladja egy személyautóét.