A BMW, amire neked is porcosodik

2016.10.30. 09:51

Amikor klasszikus autókról beszélünk, a legtöbb rendes autóbuzinak az elsők között ugrik be az E30 M3. Ma már horroráron lehet hozzájutni egy-egy példányhoz, különösen akkor, ha egy ritkább kiadásról van szó. Itt van például ez a Sport Evolution.

Ebből a kivitelből mindössze hatszázat gyártottak, méghozzá nem 2,3-as, hanem 2,5-ös négyhengeressel. 238 lóerőt tud, váltója pedig ötsebességes Getrag 265. Természetesen van sperr és komoly fékrendszer is. A fékek hűtését a ködlámpák helyén kialakított légbeömlők segítik, az első splitter és a hátsó szárny is állítható.

Ez a példány az AC79160-as alvázszámot viseli, 1990-ben a BMW-k tuningolására szakosodott Alpina helyezte forgalomba Németországban. Kicsivel később a Windynook Motorsporthoz került az angliai Prestonba, ahol bemutatóautóként használták közel két évig. Ekkoriban kapott AC Schnitzer kiegészítőket is – például a kormányt (megvan persze a gyárija is), a pedálokat és a toronymerevítőt.

A 26 éves autót egyszer már újrafényezték, valamint felújították a hűtőrendszerét, fékeit, kapott új kuplungot és AC Schnitzer rugókat is. Mindössze 104 ezer kilométer van benne, és most eladó. A Silverstone Auctions november 12-én, a birminghami NEC Classic Motor Show-n árverezi el. Akár 115 ezer fontot (közel 40 millió forintot) is kaphatnak érte a becslések szerint.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.