Két új Audi is késhet a dízelbalhé miatt

2016.11.03. 17:46

Bár az Audi már korábban bejegyeztette a Q4 típusjelzést, és vázlatokat is mutattak a hobbiterepjáróról, a dízelbalhé miatt mégis hátrébb kell sorolniuk a modellt a fontossági sorrendben. Igaz, konkrét céldátumot eddig sem közöltek, most viszont úgy tűnik, 2021-ig biztosan nem lesz semmi az új SUV-ból.

Az Auto Motor und Sport belső forrásokra hivatkozva azt írja: nemcsak a Q4-es, hanem más, a következő generációs MQB-padlólemezre épülő modellek is későbbre tolódhatnak. Itt konkrétan az A3 utódjáról beszélnek, amely így 2019-re érkezhet meg legkorábban. A kettő közül vélhetően a kupéforma-SUV elnapolása érintheti kellemetlenül a márkát, hiszen a konkurensek közül a BMW-nek már ott van az X4, míg a Mercedes-Benznek a GLC Coupé.

A hírek szerint előnyt élvezhet viszont a Q6 e-tron, amelynek 2018-as bemutatására gőzerővel készülnek. Úgy hírlik ráadásul, hogy a Volkswagen konszernszinten is igyekszik megtolni az alternatív hajtású autók fejlesztését. Az Audi ugyanakkor hivatalos információkat nem ad ki a modellpalettával kapcsolatos tervekről.

Az mindenesetre biztos, hogy a Volkswagen-csoportnak már eddig is sok milliárd dollárjába került a dízelbotrány. Az erőforrások átcsoportosításának pedig – közvetve vagy közvetlenül, de – olyan projektek is áldozatul estek, mint az évek óta sikeres Le Mans-i szereplés és a rali-világbajnoki program.