Újabb autókat foglaltak le az afrikai diktátor fiától

2016.11.04. 16:17

A szupersportkocsik szerelmeseként ismerhetjük az egyenlítői-guineai diktátort és fiát. Az apától, Teodoro Obiang Nguema Mbasogótól öt évvel ezelőtt vittek el méregdrága autókat. Míg akkor a francia hatóságok csaptak le Párizsban, addig most a svájci egyenruhások akcióztak Genfben. Ezúttal a fiú, Teodoro Nguema Obiang Mangue gépei estek áldozatul.

A mostani fogásban találhatunk egy Bugatti Veyront, egy Koenigsegg One:1-t és egy Lamborghini Veneno Roadstert is. Ezek amellett, hogy nem számítanak éppen tömegterméknek, méregdrágák is. Összértékük forintban kifejezve egyértelműen többmilliárdos tétel. Igaz, a diktátornak és fiának aligha jelent nagy érvágást az elvesztésük. Emlékeztetőül: a 2011-es lefoglalásban is szerepelt Bugatti Veyron, de volt ott még Bentley Azure, Ferrari Enzo és 599 GTO, Maserati MC12, valamint Porsche Carrera GT is.

A franciaországi akciót többek közt a közpénzek hűtlen kezelése és pénzmosás miatt hajtották végre. Az akkor elszállított autókat később elárverezték, méghozzá összesen négymillió dollár, vagyis 1,1 milliárd forint értékben. A mostani, svájci intézkedés részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de annyit tudni lehet, hogy az ottani hatóságok együttműködnek a franciákkal az afrikai diktátor ügyeiben.

Manguét és fiát Franciaországba – és az Egyesült Államokba – egyébként már be sem engedik, és persze nemcsak autót foglaltak már le tőlük. Az USA-ban például luxusvillájuk is volt, nem spóroltak tehát, ha a közpénzek magáncélra való eltapsolásáról volt szó.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.