Vennél öreg Mercit negyvenmillióért?

2016.11.05. 10:11

Egy újabb, kiváló állapotú klasszikust kínál eladásra a Silverstone Auctions. Ezúttal egy Mercedes-Benz 190E 2.5-16 Evo II-ről van szó - ebből a kivitelből mindössze 502 példány készült. Az 1990-es évjáratú autóban mindössze 41 ezer kilométer van.

Az Evo II-esek mindegyike kékesfekete, Blauschwarz fényezésű volt, ez a konkrét példány pedig az alig több mint félezres széria huszonnyolcadik darabja. A 2,5 literes, 16 szelepes négyhengeresből 235 lóerőt és 245 newtonmétert csikartak ki, ezzel a hathengeres, 3,2-es AMG-t leszámítva a paletta legerősebb tagja volt.

190-essel egyébként a Német Túraautó-bajnokságban is mentek, nem is rosszul. Klaus Ludwig 1992-ben bajnok lett az autóval, de a második helyezett Kurt Thiim és a harmadik Bernd Schneider ugyancsak Evo II-esben ült. A típus tehát a BMW E30 M3 nagy riválisaként emlegethető, ez a két gép meghatározó volt a kilencvenes évek eleji túraautózásban.

A Silverstone Auctions szakemberei 100-115 ezer angol fontot remélnek a klasszikus Mercedesért. Ez átszámolva akár negyvenmillió forintot is jelenthet.