Megújul a Citroën népautója

2016.11.15. 11:06

Az idén már négy éves a C-Elysée, így kisebb felújításon esett át, ami az autó karakterén ugyan nem változtat, de egy új reklámkampány elindításához jó kapaszkodó lehet.

Ahhoz, ami a karosszérián fémből van, egyáltalán nem nyúltak, viszont az első lökhárítót lecserélték, ami nem csak az alsó légbeömlők környékének látványos változását hozta, de a hűtőrács alsó felének formáját is érinti. A felső nyílás most már szélesedik a fényszórók alatt, elvesztve egyértelmű formáját, a lámpák kontúrja viszont egyszerűsödött. Alul két nagy krómszínű keretbe foglalták a ködlámpákat és a LED-es nappali menetfényt, ami az autó piaci pozíciójához és általános egyszerűségéhez képest talán túl sokat is ígér. Hátul ennyi változtatásra sem futotta, itt csak a lámpák burájának színezése változott. Belül a 7 hüvelykes érintőképernyős fedélzeti rendszer jelent újdonságot, amely támogatja az Apple Carplay és Android Auto mobiltelefon-integrációs megoldásokat.

Műszaki szempontból viszont nem látszik érdemi változás, a motorválaszték legalábbis érintetlennek tűnik, az 1,2 literes háromhengeres és 1,6 literes benzines szívómotorok mellett az 1,6 literes HDi alkotja. Úgy néz ki, a turbós benzinesek bevezetése ennél a hangsúlyozottan költségérzékeny vásárlóknak szánt modellnél túl sokba került volna. A modernizált C-Elysée forgalmazását Európában 2017 első negyedévében kezdik, és nagyjából ezzel egy időben jelennek meg a változtatások a kínai Wuhanban gyártott példányokon is.

A testvérmodell, a Peugeot 301-es felújításáról egyelőre nem esett szó, de egyáltalán nem csodálkoznánk rajta, ha azon is hasonló változtatásokat hajtanának végre a közeljövőben.