Sportszedán a Hyundai luxusrészlegétől

2016.11.17. 11:03

Ez az első alkalom, hogy hangsúlyozottan sportos szedánt készített a Hyundai luxusmárkája, a Genesis. A G80 3.3T Sport ugyan közel sincs a németek 500 lóerő feletti teljesítményű szörnyetegeihez, de ez talán nem is akkora baj.

Ahogy a típusjelzésből is sejthető, a sportos G80-asba a Hyundai új, 3,3 literes turbómotorját építik, amely 370 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 510 Nm. Ezzel ugyan nem a BMW M5-nek és a hasonló lóerőgyáraknak teremt konkurenciát, de arra már a német gyártók is rájöttek, hogy nincs feltétlen szükség 5-600 lóerőre, ezért is kínál a Mercedes kevésbé erős sportmodelleket, amilyen például a 367 lovas E43 AMG. A Genesis ez utóbbinak pedig erős konkurense lehet.

A turbós V6-ost nyolcfokozatú automatával kínálják, de a váltó vezérlését átprogramozták, hogy jobban kedvezzen a sportos vezetési stílusnak. Emellett a futóművet is áthangolták, kapott az autó 19 hüvelykes felniket jelképes profilmagasságú gumiabroncsokkal, hatékonyabb, hűtött hátsó féktárcsákat és egy visszafogott optikai tuningot, amely elsősorban a lökhárítókat érinti.

A sportváltozat a G80 sorozat többi tagjával együtt 2017 első felében kerül piacra, egyelőre Észak-Amerikában, Dél-Koreában és Kínában, de nem lehetetlen, hogy ezzel a típussal később még találkozunk Európában is, ha a Hyundai luxusmárkáját itt is elkezdik bevezetni, a tervek szerint legkorábban 2019-ben.