Az öreg Honda a világ ura?

2016.11.22. 11:08

Az 1990-es évek eleji háromajtós Civic talán máig az egyik legsportosabb nagy tömegben gyártott Honda: könnyű, alacsony építésű és áramvonalas formájú. Talán ezért is építette meg James Kemp épp ebből a világ leggyorsabb fronthajtású gyorsulási versenygépét.

A huszonéves Civic állítólag már túl van az 560 ezer kilométeren – ennek nagyját persze még utcai autóként tette meg – de vénségére olyan szörnyeteget faragtak belőle, amely V8-as izomautókat eszik reggelire. Kétliteres motor került bele, amelyet egy 86 mm átmérőjű turbófeltöltő lélegeztet. A végeredmény úgy 1600 lóerő a két első keréken, ami a főtengelyen durván 1850 lóerő teljesítményt jelent. Itt már a teljesítmény átvitele a nagyobb gond, nem az előállítása, ezért is kapott az autó képtelenül széles gumikat előre, és nevetséges virsliket hátra, de még így is látszik, hogy a Civic rendszerint jelentős hátrányt szed össze az első száz méteren a hátsókerék-hajtású ellenfelektől, csak hogy a táv hátralevő méterein villámgyorsan ledolgozza azt.

A hivatalos világrekord, amelyet ezzel az autóval állítottak fel, 7,615 másodperces futam negyed mérföldön, 199,43 mérföld/órás, azaz 320,95 km/h-s végsebességgel, de a videón olyan futam is látható, ahol a végsebesség 201 mérföld volt óránként, ami 323 km/h-nak felel meg. Azt persze nehéz megjósolni, hogy egy ilyen rekord meddig maradhat meg, de így is lélegzetelállító, amit ebből a vén Hondából kihoztak.