Fénybe burkolt Lexus

2016.12.06. 12:47

A Vevo és a Lexus együttműködéséből született a minden részletében LED-be burkolt IS, amelyet Dua Lipa Be the One című számának hivatalos klipjében használtak. Az alkalmazott fénytechnika azonban jóval többet tud, mint amennyi a rövid videóban látni lehet.

Az egymás mellé téve nyolcszáz méternyi LED egyetlen hatalmas kijelzőként borítja a Lexust, amely háromféle program szerint működhet. Az Attract nevű üzemmód olyan fényeffektusokat váltogat, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy kiemeljék az autó formáját. A Music Viz módban a diódák színe és fényereje a hifiben szóló zene ütemét követve lüktet, míg a Gesture esetében kézmozdulatokkal befolyásolható a mintázat. Maga a LED-mátrix persze bármit megjeleníthetne – csak programozás kérdése volna – de ennyi is elég arra, amire szánták, hogy felkeltse a közönség figyelmét.

A klipben az énekesnő mellett a Lexus persze csak statiszta, de a japán luxusmárka számára ez a szereplési lehetőség is igen hasznos lehet. Végül is egy új popcsillag zenés videója épp azt a generációt találja meg, amelyből a jövő Lexus-vásárlói is kikerülhetnek.