Elegáns lett az új Mercedes kupé

2016.12.14. 13:42

A Mercedes megmutatta a kétajtós E osztályt, amely élőben először Detroitban lesz látható január elején. Az orr-része nagyon hasonlít a négyajtós névrokonéra, de itt nagyjából vége is a közös pontoknak: teljesen más a tetővonal, de az autó oldala is.

A formaterv azért erősen támaszkodik a Mercedes egyen-stílusára, nemigen találni olyan részletet, amely ne lenne ismerős a márka más autóiról. Ezzel együtt látványos darab, az az érzésünk, sokan veszik majd ezt pusztán esztétikai megfontolásból. Az egyetlen különös részlet, hogy bár az autónak nincsenek hátsó oldalablakai, mégis négy tetőoszlop van – talán így tudták biztosítani a 4,83 méter hosszú, 1,86 méter széles és 1,43 méter magas karosszéria megfelelő merevségét.

Belül már egyértelműbb a rokonság az E osztályú szedánnal, a műszerfal és az ajtóburkolatok például azonosak, csak a légbeömlők formáján – itt egyszerű rácsozás helyett jellegzetes halálcsillag-lézerágyú formával találkozunk. Ezen felül csak a színekkel és anyagokkal játszhattak a tervezők, de az a kormányközép jelvénye nélkül is egyértelmű, hogy egy Mercedes szabvány-belsejét látjuk.

Nagy meglepetések műszaki téren sincsenek, az új hathengeres soros motornak egyelőre nincs nyoma. A kínálat zömét kétliteres, turbós négyhengeresek hajtják, két benzines 184 és 245 lóerővel, illetve egy dízel 194 lóerővel. A csúcsmodell szerepe egyelőre az összkerék-hajtású E 400 4matic Coupé változatnak jut, ebbe a jól ismert háromliteres, 333 lóerős V6-os kerül, amellyel 5,3 másodperc alatt elérhető a százas tempó. A legtakarékosabb persze a dízelváltozat, az E 220d nevű, ez elvileg akár négy liter gázolajjal is megtehet száz kilométert.

A Mercedes középső kétajtósát a Detroit Motor Show-n mutatják be élőben január elején, és várhatóan a jövő tavasszal kezdik a bevezetését világszerte. Ám valószínű, hogy hamarosan újabb változatait leplezik le – legalább két AMG kivitel várható, egy hat- és egy nyolchengeres, bár pletykálnak egy harmadik, E50 jelűről is, amelybe már az új, sorhatos motor kerülne a maga 408 lóerejével.