Így néz ki az olajszűrő 80 ezer kilométer után

2016.12.19. 15:30

A megfelelő időközönkénti olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Korábban l áthattunk képeket arról, hogy néz ki 130 ezer kilométer után egy Audi TT motorja, az alábbi videóban pedig egy Brian nevű amerikai szerelő mutatja meg, milyen lesz az olajszűrő, ha nyolcvanezren át elblicceljük a műveletet.

Az alkatrész egy 2006-os Hyundai Sonatából származik. A 3,3 literes V6-ossal egy hölgy érkezett a szervizbe azzal a panasszal, hogy nem megy jól az autó. Brian valahol 50 másodperc környékén kapja elő az elhasználódott szűrőt. Nem igazán meglepő, hogy az olajsár teljesen eltömte az egészet. Amikor pedig feltette a nagy kérdést a tulajnak, kiderült: nem is emlékszik a legutóbbi olajcsere idejére.

Brian ezt követően megmutat nekünk egy 6-7 ezer kilométert futott szűrőt, majd egy vadiújat is. A különbség szemmel látható. Persze itt nem az új alkatrészen van a hangsúly, hanem a megfelelő időben cserélt darabon. Természetesen elszíneződött és rendeltetésének megfelelően a szennyeződéseket is összeszedte, de közel sem mondható botrányosnak az állapota.

ewv.png

A szakember ugyan pontosan nem tudja megmondani, mennyit mehetett olajcsere nélkül a Hyundai, de az sem kizárt, hogy nullkilométeres kora óta nem kapott törődést. Akár 80 ezer kilométer is lehetett már a szűrőben, míg Brian ajánlása 3-5 ezer mérföld, vagyis az 5-8 ezer kilométeres csereperiódus. A helyes intervallum megválasztásáról mi is írtunk már korábban.