55 évig épült, most átadták az olasz A3-as autópályát

2016.12.23. 16:03

A munkálatok elkezdése után 55 évvel hivatalosan is elkészültnek nyilvánították a Salerno-Reggio Calabria autópályát, a fő dél-olaszországi közlekedési tengelyt, amelynek elhúzódó befejezése az állami tehetetlenség szimbólumának számított Olaszországban.

Autostrada A3 Salerno-Reggio Calabria

A Nápoly térségét az olasz csizma orrával összekötő 443 kilométeres A2-es autópályát csütörtökön avatták fel hivatalosan is az utolsó hiányzó szakasz, egy Cosenzához közeli 600 méteres alagút (Galleria Laría) átadásával. Az esemény alkalmából az eddig A2-nek hívott, csigalassúsággal épülő autópályát átnevezték A3 Autostrada del Mediterraneóra. Az Anas olasz közútkezelő szerint az átkereszteléssel is jelképezni akarják a szakítást az "örök befejezetlenség" bélyegével, a Smart Road (Okosút) technológiával működő A3-as "Mediterrán Autópálya" a korszerűség és a hatékonyság példája lesz.

Viadotto Favazzina, autostrada A3

Az autópályának eredetileg 1972-re kellett volna elkészülnie. 1974-ben át is adták a forgalomnak, de nem minden szakasza készült el, más szakaszok pedig jelentős javításra szorultak. Bár kritikusok szerint a sztráda valójában még messze van a teljes befejezéstől, az illetékesek szerint a jövőben már csak karbantartási munkákat végeznek rajta. A hegyes vidékeket átszelő A3-as autópályán 190 alagút és 480 híd, viadukt vagy felüljáró épült.