Így figyeli sofőrjét a Tesla

2016.12.25. 16:24

A Tesla Autopilot rendszeréről megoszlanak a vélemények. Vannak, akik azt mondják, veszélyes, és az igazat megvallva történtek is már olyan balesetek, amelyek összefüggésbe hozhatók a robotpilóta működésével. Mások szerint ez igenis nagyon király dolog, megint mások pedig óvatosságra intenek, és magát az Autopilot elnevezést nem érzik helyénvalónak.

609681

Annyi biztos: nem százszázalékosan önvezető autók még ezek, de a Tesla azon dolgozik, hogy a közeljövőben azok legyenek. Természetesen nemcsak ők munkálkodnak önvezető járműveken, de a Rand Corporation egyik tudósa, Nidhi Kalra szerint toronymagasan ők járnak az élen. Ebben pedig fontos szerepe van annak is, hogy sokkal több adatból dolgoznak, mint mások.

A Teslák Autopilotjának ugyanis van egy Shadow Mode (Árnyék-mód) elnevezésű funkciója, ami az önvezető rendszer kikapcsolt állapotában is figyeli a sofőr reakcióit, mozdulatait. Így nemcsak profi, fizetett tesztpilóták viselkedéséből tudnak tanulságot levonni, hanem úgymond egyszerű civilekéből is, akik talán többet hibáznak, és eleve másképp gondolkodnak, mint hivatásos társaik.

Kalra szerint több százmillió vagy akár több milliárd mérföld tapasztalataira is szükség lehet ahhoz, hogy valóban teljesen önmagukat vezető járművekről beszélhessünk, és ezek az autók tényleg biztonságosan tudjanak közlekedni. A szakember arról nem beszélt, hogy években kifejezve mikorra várná ezeket a gépeket.