Ikerturbós plug-in hibrid lesz az Urus

2016.12.29. 10:18

Azt már egy ideje tudjuk, hogy nyégyliteres V8-as motor kerül az LM002 utódjaként emlegetett Lamborghini SUV-ba, de Maurizio Reggiani, a Lamborghini kutatási és fejlesztési vezetője most azt is elárulta, hogy az Urus ikerturbós plug-in hibrid lesz.

urus

A forma Reggiani elmondása alapján már nem igazán fog változni a tavaly bemutatott tanulmányhoz képest. A további fejlesztések során is a sportosságot, illetve a jó kezelhetőséget tartották szem előtt. Éppen ezért aktív döntöttek a nyomatékban gazdagabb turbós motor és az aktív elektromos futómű mellett. Hiába vannak összkerékhajtású sportkocsik már így is a Lamborghini kínálatában, az Urus szabadidőautó lesz, éppen ezért csak ebből készül majd plug-in hibrid változat, a sportkocsikból nem. A Bentayga versenytársát 2018-ra ígéri a Lamborghini.