Az Audi Q5 piacán támad az Infiniti

2016.12.30. 17:03

A Nissan luxusmárkája, az Infiniti 2017-ben mutatja be az QX50 Conceptet, a közepes méretű prémium SUV-tanulmányát. Ugyan a neve a koncepció autó jellegre utal, de valószínű, hogy már nem sok részletben fog eltérni a szériamodell.

infiniti-qx50-concept-naias-2017-1

A QX50 formailag sokat merít az idén bemutatott QX Sport Inspiration fantázianevű tanulmányból és egyúttal előrevetíti az elkövetkezendő néhány év Infinitijeinek formavilágát. A gyártó cabin forward-ként hivatkozik a formára, utalva ezzel arra, hogy az autó súlypontja optikailag előre kerül. A tervezők törekedtek rá, hogy férfias, dinamikus, ugyanakkor praktikus legyen az autó kinézete, igaz, a jellegzetes hobbiterepjárós sziluettől nem tudtak elszakadni.

infiniti-qx50-concept-naias-2017-3

A gyártó természetesen prémium minőségű belteret ígér és azt, hogy a tervezésnél a sofőr igényeit tartották leginkább szem előtt. A kor elvárásainak megfelelően bemutatkoznak az Infinity vezetést segítő rendszerei, ám a japán luxusmárka arra törekszik, hogy ne vegyék ki a sofőr kezéből az irányítást. A cél sokkal inkább az, hogy a rendszer amolyan másodpilótaként segítse a sofőrt, minden olyan információval ellátva, amely a biztonságos közlekedéshez kell.

infiniti-qx50-concept-naias-2017-2

Ha már nem csak koncepció, hanem sorozatgyártású típus lesz a QX50, az Audi Q5, a Mercedes GLC és a BMW X3 vásárlóit kell elcsábítania, amelyre az észak-amerikai piacon még esélye is lehet. A tanulmányautó a 2017-es Detroit Auto Show-n mutatkozik be, de a standon ott lesz a Nissan műszaki újdonsága, a változtatható sűrítési viszonyú motor is. Ennek lényege, hogy a hajtókarba épített csukló segítségével különböző üzemállapotokhoz lehet igazítani a hengerek sűrítését. Így erős és takarékos üzemmódban egyaránt képes működni a tubómotor, erről bővebben korábbi anyagunkban olvashatnak. Mivel a motorral a Nissan a jelenleg használt 3,7 literes V6-ost szeretné kiváltani, nem kizárt, hogy a QX50 szériaváltozatában már ezt fogják használni.