Gonoszul néz az új Kia Picanto

2017.01.04. 13:50

A Kia tavasszal, a Genfi Autószalonon mutatja be a Picanto harmadik generációját, de már most mutattak az autóról néhány képet. Ezek alapján sokat vadítottak a kiskocsi karakterén, ám kilóg a lóláb: a karosszéria teherviselő elemein nemigen változtattak.

Manapság nem ritka az olyan modellváltás, ahol az új modell a régebbi gyökeresen átdolgozott változata, de a legköltségesebben módosítható elemeket – a karosszéria teherviselő elemeit, a tetőt, a padlólemezt – változatlanul hagyják. Ezt a módszert követte ezúttal a Kia is az új Picantóval: bár az azonosságokról láthatóan igyekeztek elvonni a figyelmet, nem nehéz észrevenni a közös pontokat az előddel.

A Picanto esetében az oldalablakok keretei és a hátsó tetőoszlop jelzi, hogy csak a karosszériaelemek egy részét cserélték le. Az övvonalon viszont változtattak, hátul felfelé húzták, és mások a domborítások az autó oldalán, átszabták a lámpákat, a motorháztetőt, valamint a lökhárítókat is, így sikerült annyit változtatni az autó karakterén, hogy senki ne nézze gyenge modellfrissítésnek a végeredményt. A méretek viszont nem változtak érdemben: az ajtó hossza maradt 3,595 méter, és a tengelytáv is csupán másfél centivel lett hosszabb, ami lényegében láthatatlan eltérés.

Az első gyári képeken az új Picanto ráadásul meglehetősen sportos kivitelben látható, nagy alufelnikkel, látványos első légbeömlőkkel a lökhárítón és feltűnő vörös dekorációval, ami arra utal, hogy a típusból készülhet kifejezetten sportos változat is. A gyáriak egyelőre nem árultak el semmit az autó műszaki tartalmáról, de csodálkoznánk rajta, ha a Picanto túlságosan eltérne a tavaly bemutatott Hyundai i10-estől. Abban pedig egyelőre a jól ismert ezres háromhengeres és 1,2 literes négyhengeres benzines szívómotorokat találjuk. Ám nem kizárt, hogy a Kia aprósága már megkapja a háromhengeres ezres turbómotort, amely 120 lóerős – ez már indokolhatná a sportos kiállást.

Valószínű, hogy az új Picantóról még hallunk a márciusi bemutatóig, addig talán az is kiderül, hogy mi változik még a karosszéria burkolatán kívül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.