Kölcsönvehető lenne a Honda miniautója

2017.01.06. 12:29

A Honda is mutatott egy tanulmányautót az idei CES-en, méghozzá egy Smart Fortwo-szerű szerzetet, amely elsősorban városi közlekedésre lenne ideális. A nagy újítás azonban nem maga az autó, hanem a felhasználásának módja: amikor a tulajdonosa nem használja, elvben bárki elviheti egy körre.

A japánok abból indultak ki, hogy a magántulajdonú személyautók jellemzően az idő 96%-ában állnak valahol, azaz jobb kihasználtságot jelentene, ha egyfajta autómegosztás valósulhatna meg. Így csökkennének az autó fenntartási költségei, és kevesebb autó is elegendő lenne a közlekedési igények kielégítésére. Az autó természetesen tisztán elektromos hajtású, és elvben nem csak energiát vehet fel, ha töltőre kapcsolják – ami történhet vezeték nélkül is –, de vissza is táplálhat a hálózatba, amivel hozzájárulhat a villamos hálózat energiafelvételének kiegyenlítéséhez is.

A NeuV persze nem csak a közösség számára hasznos funkciókat vonultat fel: olyan elektronikát is tartalmaz, amely igyekszik felmérni a sofőr érzelmi állapotát és koncentrációs készségét, és például ennek megfelelő zenét játszik le. A durván három méter hosszú, 1,62 méter széles és 1,52 méter magas apróságot egyébként 75 lóerő mozgatja, és 20 kWh-s akkucsomagot tartalmaz, ami a Honda szerint 160-320 km megtételére lehet elegendő. Akad néhány egész szokatlan megoldás is a járműben, például a tengely nélküli kormánykerék, amelyre azért van szükség, hogy a teljes műszerfalat elfoglaló hatalmas érintőképernyőből minél kevesebbet takarjon ki. A parkolóhely és az uticél közti távolság leküzdésére pedig elhelyeztek a tanulmányban egy elektromos longboardot is.

Az egyszerű külsejű tanulmány a közlekedés alappillére is lehetne, feltéve persze, hogy valóban sikerül változtatni a lakosság közlekedési szokásain. Ám amíg ez nem következik be, csak egy újabb idealista ötletparádé, amelyhez hasonlókat manapság nagy divat kiállításokon mutogatni.