Megvillant a következő Pagani sportkocsi

2017.01.07. 14:15

Két sejtelmes fotót tett közzé hamarosan érkező újdonságáról a Pagani. A Huayra Roadsterből egyelőre csak részleteket mutatnak, a teljes leleplezésre még legalább két hónapot várni kell.

A Huayra keménytetős változatában hatliteres V12-es dolgozik, amely 730 lóerőt tud, csúcsnyomatéka pedig kereken ezer newtonméter. Ez a teljesítmény mindössze 3,3 másodperc alatt tolja nulláról száz kilométer per órára a hátsókerékhajtású sportautót. Vélhetően ugyanezt a motort kapja meg a nyitott változat is.

Ha abból indulunk ki, hogy a Zonda esetében mindössze öt kilogrammal volt nehezebb a roadster mint a zárt, akkor úgy sejthetjük, hogy a Huayra kabriója is valahol 1350 kilogramm közelében lesz majd, ahogyan a keménytetős.

A képekhez nem mellékeltek pluszinformációkat, azonban a hírek szerint még a sima Huayránál is kevesebb készülhet a Roadsterből. Ez kevesebb mint évi negyven példányt jelentene. Az ár valahol 240 millió forint körül alakulhat. A hivatalos bemutatót a márciusi Genfi Autószalonon tartják.