Kikacsint az új Peugeot-ból lett Opel

2017.01.17. 06:46

Rég tudni, hogy az Opel kínálatában felbukkannak majd Peugeot alapú modellek – egy azóta már széthullott szövetség eredményeképpen – de most mutattak először valamit hivatalosan is.

crossland x tsr

A Crossland X olyan crossovernek ígérkezik, amellyel egyszerre próbálják meglovagolni a terepjáró-fazonú modellek divatját, és megtartani valamit az egyterűek célszerűségéből. A fotón egyelőre persze csak az autó egy kis része látszik, de azt ennyi alapján is megkockáztatnánk, hogy az új Opelt nem a formája fogja eladni. Az ugyanis jól látszik, hogy az újdonságnak feltűnően rövid és magas orra van, rajta az Opel egyen-hűtőrácsával. Érzésünk szerint megőriznek annyit a Crossland X elődjének tekinthető Meriva kisbusz-jellegéből, amennyit csak lehet, de közben a szokásos fényezetlen műanyag-dekorral próbálnak terepjárósabb jelleget kölcsönözni neki.

Úgy tudjuk, a Crossland X márciusban, a Genfi Autószalon után lesz először látható, míg a nagyobb testvér, a Zafirát váltó Grandland X ősszel, Frankfurtban mutatkozhat be.