Önálló modellt mutat be az Italdesign?

2017.01.24. 06:21

Az Italdesign Giugiarótól - ahogyan más formatervező stúdióktól is - megszokhattuk már, hogy tanulmányokkal készülnek a rangos autószalonokra. Ezeket a koncepciókat aztán valamelyik nagy autógyártó, esetleg jó nevű sportkocsigyár használja fel. Idén azonban más lehet a felállás.

A hírek szerint ugyanis egy olyan újdonságot mutatnak be a Genfi Autószalonon, amelyből aztán öt gyűjtő vásárolhat majd - ez vélhetően azt jelenti, hogy erősen limitált, ötdarabos széria készül belőle. A vállalat ügyvezetője, Jörg Astalosch korábban már elmondta, hogy fontolgatják egy önálló márka létrehozását ilyen céllal. Úgy tűnik, az első, közvetlenül eladásra szánt autójukat idén leplezhetik le.

A független formatervező stúdiók egyébként nincsenek könnyű helyzetben mostanában. A gyártók ugyanis egyre inkább saját dizájnrészlegükre hagyatkoznak. Így az Italdesignhoz hasonló cégeknek vagy saját márkás termékekre kell támaszkodniuk, vagy az autóiparon kívül más ágazatokban is fel kell kínálniuk szolgáltatásaikat. Az Italdesign egy ideje már a Volkswagen kötelékébe tartozik, míg a Pininfarina a Mahindráé lett. A Bertone azonban csődbe ment.

A Genfi Autószalon március elején rajtol. Akkor minden bizonnyal már tisztábban látjuk majd az Italdesign Giugiaro terveit.