Megbukott az új Yaris WRC

2017.01.26. 16:58

Megbukott a homologizációs eljáráson a Toyota idei rali-világbajnoki versenygépe. A Nemzetközi Automobil-szövetség két ponton is belekötött a Yaris WRC-be – Tommi Mäkinenéknek lesz min dolgozni a következő hetekben.

csm Toyota-Yaris-WRC-2017 02 6ecd82533f

A csapatnál már a Monte-Carlo Rali előestéjén is nyugtalanságot lehetett tapasztalni. Akkor még csak a finn média találgatta, hogy a Yaris WRC vélhetően nem felelt meg minden kritériumnak a homologizációs eljárás során, de az autó fejlesztésén dolgozó Tommi Mäkinen szerint minden rendben volt, rosszindulatúnak és félrevezetőnek nevezte a híreszteléseket. Másnap kiderült, nem volt igaza.

Az FIA szakemberei két ponton is belekötöttek a konstrukcióba, mindkét téren határidőt is szabtak a javításra. Az egyik a futóművet érinti: a hátsó felfüggesztés felső bekötési pontját kell áttervezniük, túl nagy lett ugyanis a padlólemeztől való távolság. Ezt a február tizedikén rajtoló Svéd Ralira már meg kell oldaniuk. A másik gond a motornál került elő: a szelepek tiltott anyagból készültek. Mivel a módosítás itt hosszabb időt vesz igénybe, a márciusi Mexikó Raliig kaptak haladékot.

Az idénynyitón egyébként nem is szerepelt rosszul a Toyota: Jari-Matti Latvala és Miikka Anttila párosa második helyen zárt a fordos Ogier-Ingrassia kettős mögött.