Közös gyártásba kezd a Honda és a GM

2017.01.31. 11:35

A General Motors és a Honda már három éve fejleszti közösen üzemanyagcella-technológiáját – külön-külön mindkét cég több évtizedes múlttal rendelkezik ezen a területen – és most a közös gyártásról is megegyeztek. Az új fejlesztésű, a korábbiaknál olcsóbb üzemanyagcellákat Michiganben, a GM Browntown-ban működő akkumulátor-gyárában állítják majd elő a közös technológiát felhasználva.

clarity mh

A fejlesztések ezúttal arra irányultak, hogy a méretek megtartása mellett egyszerűsítsék az üzemanyagcellák szerkezetét, és csökkentsék a nemesfém-tartalmukat. A katalizátorként alkalmazott platina magas ára az egyik komoly korlátja az üzemanyagcella-technológia elterjedésének, így ez nagy lépés az elérhető hidrogén-hajtású autók felé. Az új típusú üzemanyagcella épp akkora, amekkorát a Honda Clarity típusba építenek, így ha megindul a gyártás, nagyobb módosítás nélkül kerülhet be a japánok hidrogén-autójába.

A tervek szerint az új cég, a Fuel Cell System Manufacturing, LLC 2020-ban kezdi meg a termelést Detroit közelében. Az új üzem felépítésére és a gyártás előkészítésére 85 millió dollárt szánnak, és ezzel mintegy száz munkahelyet hoznak létre. Ahogy az összeg is jelzi, egyelőre viszonylag kis léptékben gondolkodnak, de amíg nem épül ki a megfelelő hidrogénkút-hálózat a világnak legalább egy nagy, összefüggő területén, addig nem is érdemes évente egy-két ezer hidrogénhajtású autónál nagyobb mennyiség eladására berendezkedni.