A világ leggyorsabb óriás-terepjárója?

2017.02.07. 17:38

Az ugyan megkérdőjelezhető, hogy a kategória leggyorsabbja a Dodge Durango SRT, az kétségtelen, hogy a magas felépítményű, két tonna feletti SUV-k között indokolatlanul gyorsnak számít.

A Fiat-Chrysler mérnökei még csak ki sem használták az összes lehetőséget: a Durango sportos változatába nem a Hellcat modellek 707 lóerős V8-asa került, hanem a kompresszor nélküli 6,4 literes Hemi, amely 477 lóerős, és 644 Nm csúcsnyomatékú, ám ez is meglehetősen könnyedén mozgatja az üresen 2,35 tonnás batárt. A gyorsulás 0-ról 96 km/h-ra 4,4 másodpercet vesz igénybe, amivel sok sportkocsit is leléphet a Durango.

Ehhez a képességéhez az erős motor mellett nagyban hozzájárul a nyolcfokozatú automata váltó sportprogramja, és a hajtásrendszer hangolása is. A váltási időből Track, azaz versenypálya üzemmódban 50%-ot farag a váltó – nyilván a kapcsolás finomsága rovására – így egy váltás ilyenkor csupán 0,16 másodpercet vesz igénybe. Az összkerék-hajtás nyomatékosztása is megváltozik ilyenkor: a nyomaték 70%-át küldi a rendszer hátra, míg ugyanez az arány normál közlekedéskor 65%.

Nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz vonzó az amerikai vásárlók számára a lehetőség, hogy a leggyorsabb három üléssoros, 5 méter feletti hosszúságú terepjáróját kaphatják meg a Dodge-tól, de a lehetőség hamarosan adott lesz. A Durango SRT élő bemutatóját ugyanis a Chicago Auto Show-n tartják a hét második felében, és még az idén a kereskedésekbe is eljut a megvadított családi Dodge.