Meztelenül fotózták le a DS újdonságát

2017.02.09. 11:23

Az egyértelmű volt, hogy a DS márkának nagy szüksége lenne néhány frissebb típusra, de azt nem sejtettük, hogy ilyen közel lehet a megvalósítás. A magyarázat persze kézenfekvő: a DS számára is készítettek egy autót a Peugeot 5008-as és az Opel Grandland X alapjaira, amelyek szintén mostanság kerültek, kerülnek a piacra.

A formaterv persze egész más, mint az 5008-asé, főleg a hátsó rész kialakítása lett egészen más. Az autó arányai viszont megerősítik a rokonságot: a magas, szögletes profilú orr-rész és a viszonylag magasan vezetett övvonal is ismerős lehet. Jó hír, hogy ezen a DS-en már sikerült a formaterv szerves részévé tenni a krómszárnyas DS hűtőmaszkot, amivel a Citroëntől átvett DS 3 és DS 4 esetében fájdalmas kudarcot vallottak.

Több mint valószínű, hogy műszakilag sem lesz lényeges eltérés az 5008-ashoz képest, azaz szigorúan fronthajtású autó lesz az új DS a Grip Control fantázianevű aktív nyomatékelosztó rendszerrel és 1,6 literes, turbós benzin- illetve dízelmotorokkal. Úgy hallani, a benzinesek közt lesz egy erőteljes, 240 lóerős turbómotor is, de a németes túlmotorizáltság aligha lesz rá jellemző.

Azt is csak sejtjük, hogy a Genfi Autószalon talán már látható lesz az újdonság, de az sem kizárt, hogy inkább Kínában tartják a premiert, ahol talán gyorsabb növekedést várhat egy újdonságtól a DS márka, mint Európában.