A Bugatti Veyron tervezője rajzolja a jövő BMW-it

2017.02.10. 06:18

Talán a külső formatervező csapat új vezetője képes lesz véget vetni annak a mélyrepülésnek, ami most a BMW-nél folyik. A teljes ötlethiány oda vezetett, hogy az 5-ös BMW-n, bár állítólag új konstrukció, egyáltalán nem látszik, hogy új.

kaban

Nem tudni, hogy ehhez van-e bármi köze, de januárban távozott a BMW vezető tervezője, Karim Habib – az ő helyére érkezik most a szlovák származású Kaban, aki a Bugatti Veyron tervezőjeként szerzett nevet magának, de fűződik a nevéhez néhány, sokkal kevésbé érdekes jármű is, amilyen a Seat Arosa-VW Lupo páros, vagy a 2008 óta megjelent Škoda típusok egy jelentős része. Kabannak tehát van bőven tapasztalata a kötött nagyvállalati közeggel – csak remélni lehet, hogy maradt benne valami küzdőszellem, és képes lesz új ötleteket meghonosítani a BMW-nél. Kaban főnöke egyébként ugyanaz az Adrian Hooydonk marad, aki eddig is a teljes BMW csoport formatervezési tevékenységének felügyeletét látta el, de amennyire tudni lehet, az érdemi munkát a BMW márkánál Kaban irányítja majd.

Nem Kaban kinevezése az egyetlen változás a cég formatervezőinek hierarchiájában. Az M és az i almárkákért felelős csapat élére Domagoj Dukec áll, aki már 2010 óta dolgozik a BMW-nél.