Terepjáró Mitsubishi kapja az Eclipse nevet

2017.02.14. 13:16

Nemrég még a legkerekebb fenekű kupét hívták Eclipse-nek, de 2011-ben eltűnt a típus. Most újrahasznosítják a régi nevet egy teljesen más karakterű autón.

Egyelőre néhány sötét képen láthattuk a japán gyártó újdonságát, amely az ASX-nél kisebbnek, és lendületesebb vonalvezetésűnek tűnik. A fotók alapján nehéz megállapítani, hogy a Nissan Juke, vagy inkább a Toyota C-HR vetélytársa lesz-e az Eclipse Cross, ám az megállapítható, hogy a tervezésnél ezúttal fontosabb szempont volt a lendületes vonalvezetés, mint a célszerűség. Az is látható, hogy a Mitsubishi egyelőre marad a legutolsó hűtőmaszk-kialakításnál – itt is felfedezhető a két feltűnő krómbumeráng a fényszórók alatt – és az autó egyéb részletei is azt jelzik, hogy vége az utóbbi évek formai útkeresésének. Viszonylag egységes, túlzásokat mellőző, de a meredeken előre dőlő övvonaltól határozottan lendületes forma bontakozik ki az árnyékos fotókat tanulmányozva.

Az elnevezés egyébként arra is utal, hogy a Mitsubishi egyelőre leszámolt a személyautó-gyártással, legalábbis a nagyobb kategóriákban, és mostantól az SUV-kra koncentrál, hisz ez az a kategória, amely gyors növekedésével kiutat jelenthet a jelentéktelenségből. Azt egész pontosan még nem tudjuk, hogy mikor kezdődhet a típus forgalmazása, de várhatóan még az idén megjelenik az újdonság az európai Mitsubishi kereskedésekben.