Valami furcsát mutat a Toyota

2017.02.20. 17:07

Az i-TRIL nevet adták a rejtélyes járműnek, amely valószínűleg az i-Road koncepcióját fejleszti tovább.

itril

Eddig egyetlen képet hoztak nyilvánosságra, amelyen egy Toyota jelvény, és néhány kékes fényű összefonódó vonal látható, illetve két bajusszerűen lekonyuló sáv, amely az aktuális Toyoták hűtőrácsának peremére emlékeztet. A gyáriak megfogalmazása szerint az i-TRIL alternatívája lehet a városi kisautóknak, motorkerékpároknak és más elektromos járműveknek. „Azokat célozza, akik örömteli tevékenységként szeretnék átélni a kis sebességű városi közlekedést.” - írja a gyártó, ami gyakorlatilag bármire utalhatna.

Ennél azért többet tudunk a gépről: a Toyota európai részlegétől származó tanulmány háromszemélyes lesz – pontosabban 1+2 üléses, ami arra utal, hogy a sofőr ülhet elöl, egyedül, mögötte két utasnak lesz helye egymás mellett. Ugyanazt az Active Lean elvet hasznosítják itt is, amelyet négy éve az i-Road tanulmány esetében már alkalmaztak, azaz kanyarban az egész karosszéria megdől, ami keskeny és magas építés mellett is viszonylag magas kanyarsebességet tesz lehetővé.

Hogy a tanulmány milyen lesz, és hogy van-e bármi esély rá, hogy gyártásba kerüljön, azt egyelőre nehéz megjósolni, de durván két hét múlva, a Genfi Autószalonon mindenre fény derül.