Evo 17: megfizethető versenygép?

2017.03.01. 15:46

Egyelőre egyetlen képet mutattak a Seat versenyautóról, amely a Leon alapjaira épül.

leonevo17

Az Evo 17-nek elnevezett gép jó nagy sárvédőszélesítéseket kapott – a hátsó kerekek belső széle nagyjából ott van, ahol az utcai autó kerekeinek külső pereme volna – és persze FIA-homológ bukócsövet. A motorja ugyanaz a kétliteres turbós négyehengeres, amely a Leon Cupra 300-ast is hajtja, de a teljesítménye itt 345 lóerő.

Mivel ez a teljesítmény mind az első kerekekre jut, elektro-hidraulikus önzáró differenciálművet alkalmaztak. A vevők kétféle váltó közül választhatnak: az egyik szekvenciális manuális, a másik dulpa kuplungos automata. A fékrendszert is a versenykörülményekhez méretezték, elöl 378, hátul 272 mm átmérőjű tárcsák lassítják a gépet. Az elektronika ABS-t és menetstabilizáló programot is tartalmaz – a gyáriak szerint így akár kezdő versenyzők is boldogulnak az Evo 17-tel.

Úgy néz ki, ezzel a Leon változattal fut majd a Seat márkakupája is, azt mondják, versenyképes lehet kisebb költségvetésű nyílt bajnokságokban is. A Seat a Genfi Autószalonon mutatja be az új versenyautót – nyilván ott derül ki az is, hogy mennyit kérnek egy ilyen versenyautóért, hisz egyértelműen privát csapatoknak szánják –, bár valószínű, hogy kevesebb figyelmet kap, mint a márka legújabb utcai modellje, az Ibiza ötödik generációja.