Ezer lóerővel tér vissza a német sportkocsi

2017.03.07. 06:23

Még 2007-ben láthattuk először az Artega GT-t, egy formás kétülésest a Volkswagentől származó hajtásrendszerrel, de az időzítésük nem volt valami szerencsés. Megkezdték ugyan a gyártást 2010-ben, de 2012-ben le is húzták a rolót. Most a Carrozzeria Touring Superleggera segítségével próbálnak szerencsét újra.

Az új autójuk neve Artega Scalo Superelletra by Touring, és egyelőre nem látszik többnek tanulmányautónál. Ennek ellenére már a gyártásról beszélnek: ötven példányt építenének, igaz, csak 2019-től. Az Artega már korábban is készített villanyautó-prototípusokat, ez a gép azonban csak elektromos hajtáslánccal lesz kapható. Nem is akármilyennel: négy, vízhűtéses motorja több mint ezer lóerő összteljesítmény leadására lesz képes. A gyáriak szerint 2,7 másodperc alatt érheti el az autó a százas tempót, a végsebessége pedig 300 km/h lesz. Mindezek mellett elég meredek ígéretnek hangzik az 500 kilométeres hatótáv és a 17 perces akkumulátor-töltési idő teljesen merült állapotból 80%-ra.

A Carrozzeria Touring elsősorban az autó formájának kialakításában segédkezett a németeknek, bár az autó orra nem sokban különbözik az Artega korábbi modelljeire jellemző megoldástól. Inkább az autó hátsó felét szabták kecsesebbre, ami, ha nem szemből nézzük, alaposan megváltoztatta az autó jellegét. Árat egyelőre nem mondtak, de az alacsony példányszám és a tisztán elektromos hajtás alapján azt mondanánk, hogy ez az elektromos sportkocsi is csak nagyon kevesek számára lesz megfizethető. Valószínű, hogy többet is megtudhatunk az autóról a Genfi Autószalonon, ahol a hivatalos premiert tartják.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.