2017.03.10. 11:43

A GT86 és a még csak kémfotókról ismert Supra mellett egy harmadik sportkocsi bemutatása is várható. Tetsuya Tada , a Gazoo Racing vezetője Genfben azt mondta, olyan hamar kezdik a gyártást, amennyire csak lehet, bár egyelőre még hozzávetőleges időpontot sem mondott.

2

A Toyota az elmúlt években igyekezett feltámasztani sportos hagyományait: a Subaru segítségével elkészítették a GT86-ot és az idén már újra van gyári WRC csapat. Hamarosan jön a Supra utódja is, amelyet a BMW-vel közösen alakítanak ki a japánok, de úgy néz ki, ennyivel nem elégszenek meg: jön egy, a GT86-osnál kisebb, könnyebb, és alighanem olcsóbb modell is. A hír azért meglepő, mert a Toyota két utcai sportkocsiját egy-egy másik gyártóval közösen alakították ki, az MR2 szellemi utódjával kapcsolatban azonban nem merült fel egyetlen más gyártó neve sem.

Nem mintha nem lenne a láthatáron megfelelő jelölt: 2015 óta él valamiféle együttműködési megállapodás a Mazda és a Toyota között, a legolcsóbb megoldás az MX-5 kategóriájába való belépésre pedig épp az MX-5 alapjainak kölcsönvétele lehetne. Egy másik spekuláció szerint az új MR2 is középmotoros lesz, mint az elődei, méghozzá azért, mert ez az elrendezés kedvez leginkább egy hibrid változat kialakításának. Azt Tada úr is megerősítette, hogy dolgoznak hibrid változaton, és mivel egy ilyen hajtásrendszer a plusz villanymotorral és az akkumulátorral legritkább esetben könnyű, a legjobb, ha a nehéz elemek minél közelebb esnek az autó tömegközéppontjához.