Ford Mustang, musztángbőr kárpittal

2017.03.23. 15:32

A Vilner nevű tuningcég követte el a vadlóbőr-kárpitozású Ford Mustangot. Kivételesen igényes munkát végeztek, ez látszik, bár a vásárló anyagválasztása nyilván sokak számára elfogadhatatlan volna.

A festett bőrön magán persze nem látszana, hogy miféle állathoz tartozott korábban – ezért az első ülések oldalán a szőrt is meghagyták. Az is látszik, hogy igyekeztek valamiféle vadnyugati hangulatot teremteni, például a kardánboxot díszítő bőrbetét határozottan nyereg-formájú, az ülések közepén pedig lyukasztással díszített bőrszíjak láthatók. Úgy néz ki egyébként, hogy az autó külsejéhez alig nyúltak, és a műszaki tartalom sem tér el a gyáritól – igaz, az 5 literes, 422 lóerős V8-as Kínában még nagyobb luxus, mint mifelénk, hisz ott négy liter felett az autó árával összemérhető luxusadó terheli a személygépjárműveket.

A musztángbőr kárpitozás egyébként legalább olyan jó reklámfogás lehet, mint amikor a Dartz Prombon extralistájára felírták a bálna-előbőr kárpitozást: az is tömegeket háborított fel – tudomásunk szerint nem is készült ilyen autó – de épp ezért még nagyobb tömegek jegyezték meg a Dartz nevet. Nem kizárt, hogy a Vilner is erre játszik.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.