Barcelona kitiltaná az idős autókat

2017.04.07. 12:44

Kitiltanák az idősödő autókat Barcelonából és 39 környező kisebb településről. A szabályozás az 1997 januárja előtt forgalomba helyezett kocsikat érintené, ezek hétköznapokon nem közlekedhetnének az érintett városok útjain. Az intézkedés 2019. január elsején léphet életbe.

traffic-barca

A teljes tiltást megelőzően idén decembertől már szmogriadós jelleggel, rövidebb időszakokra elrendelhetik a tilalmat ezekre a járművekre. A számítások szerint 106 ezer autóról van szó, az összes forgalomban lévő hét százalékáról. A tervek szerint az érintett autósok ingyen használhatják majd a tömegközlekedési eszközöket, a városvezetők ezzel próbálnak nagyobb támogatást szerezni intézkedésüknek.

A kutatások szerint Barcelonában és környékén évente 3500 ember halhat meg a rossz levegőminőséggel összefüggésbe hozható betegségben. A következő tizenöt évre nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy harminc százalékkal csökkentsék a közúti forgalom károsanyag-kibocsátását – reményeik szerint az első lépések egyike éppen ez a korlátozás lehet.

Barcelona már közel sem az első nagyváros, amely valamilyen formában megpróbál fellépni a légszennyezés ellen. Madrid, Párizs, Mexikóváros és Athén belvárosába 2025-től nem hajthatnak be a dízelek, Londonban pedig a benzinesekre és dízelekre egyaránt különadót vetnek ki.