Megmutatják a legsportosabb Lexus bálnát

2017.04.11. 16:51

Az új Lexus csúcs-szedán az első, amelyből eddig nem mutattak V8-as változatot, és ez az F Sport kivitellel sem változik. Ami azt illeti, nem is kap erősebb motorokat a sportkivitel: a Lexusnál azt mondják, inkább az autó áthangolásával igyekeztek közvetlenebb vezetési élményt nyújtani.

Az F-Sportot az új LS eddig bemutatott mindkét hajtásláncával meg lehet majd kapni: a 3,5 literes, 415 lóerős, ikerturbós V6-os benzinmotorral és a 359 lóerős hibrid rendszerrel is. Tulajdonképp mindkettő bőven elég erős hozzá, hogy sportos dinamikát nyújtson, ezért a Lexus tervezői inkább a hajtáslánc reakcióján próbáltak javítani. A benzines esetében például a turbó lefúvószelepét cserélték ki elektromos működtetésűre – ez állítólag javít valamit a gázreakción – emellett igazítottak a váltók működésén, áthangolták a légrugós futóművet és aktív kanyarstabilizátorokat alkalmaztak. A változatlan teljesítmény ellenére az adatok azt jelzik, hogy a nagy Lexus tényleg jól ugrik majd: a benzines változat hátsókerék-hajtással 4,5 másodperc alatt érheti el a százas tempót, hibrid hajtással pedig 5,4 másodpercig tart ugyanez.

Sportváltozat létére a csúcs-LS-t nem díszítették ízléstelenül túl, az F Sport feliratokon kívül csak a fekete első légbeömlők és hűtőrács, néhány díszbetét és a 20 hüvelykes, kifejezetten ennek a modellnek tervezett felnigarnitúra jelzi az autó identitását. A nagyobb kerekekre egyébként nem csak szépészeti szempontból van szükség: az F Sport hatékonyabb fékrendszerének is kell a hely.

Azt egyelőre nem tudni, hogy tervezik-e egy még szélsőségesebb sportváltozat, egy LS-F kiadását, de nem egyértelmű, hogy szükség volna ilyenre. Ahhoz, hogy a németekkel versenyezhessen, legalább 600 lóerős motorral kellene ellátni, ilyen pedig nincs konyhakészen a Toyotánál. A többségnek pedig elég lesz az F Sport – végül is az AMG Sport és a három számjegyű M-es BMW modellek példája is azt mutatja, hogy a többség nem igényel négyszáz lóerőnél lényegesen többet – annyival általában egész jól arrébb lehet állni, akár egy nehezebb autóval is.