Vádat emeltek a nagyipari P-rendszámos csalók ellen

2017.04.14. 13:35

Több mint kétszáz esetben használt hamis próbarendszámokat és iratokat autók külföldi behozatalához az a zalai társaság, amelynek öt tagja ellen Zalaegerszegen emeltek vádat.

5620102 772a7f75d8a35e239243e93ddb164568 x

A négy férfi és egy nő több éve foglalkozott gépkocsik adásvételével, külföldről rendszeresen hoztak be Magyarországra rendszám nélküli, forgalomba nem helyezett gépjárműveket. A társaság tagjai 2014 és 2016 között ismeretlenektől Budapesten több esetben is próbarendszámokat és a hozzájuk tartozó ideiglenes forgalmi engedélyt, illetve indítási naplót vásároltak több százezer forintért. Ahhoz, hogy a P betűs rendszámok jogszerű használatát igazolhassák, hamis munkaszerződéseket is kötöttek, mintha azoknak a cégeknek az alkalmazottai lennének, amelyek eredetileg jogszerűen váltották ki a próbarendszámokat.

Az indítási naplók szerint az öt vádlott két év alatt 230 esetben használta jogtalanul a rendszámtáblákat és a hozzájuk kapcsolódó okmányokat. Az Ausztriában vásárolt kocsikra szerelték fel a táblákat, illetve Zala megyén és az országhatáron belül is sok esetben használták a meghamisított hatósági jelzéseket. A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség az üzletszerűen, rendszeres haszonszerzésre törekedve elkövetett bűncselekmények miatt egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével vádolta meg az öt embert.