2017.04.17. 09:25

A szebb napokat is látott MG nagy-britanniai gyárára tavaly ősszel került lakat. A tulajdonos, a kínai SAIC ugyanis belátta, nem éri meg fenntartani az üzemet azért a néhány ezer autóért, amit egy évben el tudnak adni a szigetországi piacon. Ha pedig már kizárólag Kínában gyártanak, nem meglepő, hogy új modelljüket is ott mutatják be.

Az E-Motion egyelőre csak tanulmány, de azt remélik, visszateszi a márkát az autóipar térképére. A koncepció merőben mást ígér, mint amit a jelenlegi modellpaletta nyújt: az MG3 kisautó és a GS crossover után sportkocsiban gondolkodnak.

A most nyilvánosságra került képeken az látszik, hogy az E-Motion orra kicsit talán jaguaros, mindenesetre jókora hűtőmaszkot kapott. A kupés tetővonal, a hosszú orr, az aránylag rövid első és hátsó túlnyúlás egyaránt sportautós jellemzők. A két ajtó Lamborghini-stílusban felfelé nyílik.

A hajtásláncról egyelőre nem árultak el sokat, annyit viszont már a névből is sejthetünk, hogy elektromos lesz. Azt még nem tudni, hány villanymotor hajtja a brit-kínai sportkocsit, de az ígéretek szerint négy másodperc alatt gyorsul százra, hatótávja pedig 480 kilométer körüli lehet. Mindkettő igen optimista adat, majd meglátjuk, mit mutatnak a valóságban.

A Sanghaji Autószalon a héten nyitja meg kapuit, ott már a nagyközönség is láthatja az E-Motiont. Vélhetően a műszaki tartalomról is pontosabbat tudhatunk meg. Sőt talán azt is elárulják, mikorra szeretnék sorozatgyártásba vinni a modellt.